Életrajz
Chladek Tibor 1987. augusztus 20-án született Budapesten. A fővárosi Weöres Sándor Gimnáziumban érettségizett, hallgatója volt az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemnek zsidó felekezeti közösségszervező szakon.
Feleségével és két fiúgyermekével Hernádon egy tanyán él. Családi gazdaságukban életvitelszerűen növénytermesztéssel, állattartással és virágtermesztéssel foglalkozik.
Első verseskötete Nagyszombat címmel az Underground Kiadó gondozásában 2018-ban jelent meg Budapesten. Szerkesztője volt a Szabad Ne Feledd blognak, emellett rendszeresen jelennek meg publicisztikái a Népszava Szép szó rovatában és más országos sajtótermékekben is. Második verseskötete Hernádi ősz címmel szintén az Underground Kiadónál jelent meg 2021-ben.
2007 és 2013 között az Országgyűlési Hivatalban dolgozott, részt vett a Nemzeti Tanyafejlesztési Program kidolgozásában.
2018-tól a Pest Megyei Romák Regionális Jogvédő és Foglalkoztatási Közhasznú Alapítvány irodavezetője, majd 2021-től az alapítvány kuratóriumi elnöke. 2020 decemberétől a Pest Megyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat esélyegyenlőségi tanácsnoka. A hernádi székhelyű Roma Integrációs és Polgárjogi Egyesület alapító elnöke
2014 és 2019 között a Magyar Liberális Párt tagja, Pest megyei elnöke illetve a párt agrárszakértője volt. 2019. októberében a helyi önkormányzati választásokon a Magyar Liberális Párt és az MSZP közös polgármester-jelöltjeként indult Hernádon.
Az önkormányzati választásokat követően Fekete Zoltán, az MSZP Pest megyei Területi Szövetsége elnökének felkérését elfogadva belépett a Magyar Szocialista Pártba és megkezdte a dabasi helyi szervezet újjászerverzését.
2020 nyarán a Magyar Szocialista Párt Dabasi Helyi Szervezetének elnökévé valamint az MSZP Pest megye 11. sz. választókerületi szervezetének alelnökévé választották.
Az MSZP Népi Platformjának tagja. 2020. október 17-én ismét az MSZP Dabasi Helyi Szervezet elnökévé választották. 2020. november 7-én az MSZP Pest megyei küldöttgyűlése a párt Pest megyei Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságának elnökévé választotta meg.
2021. május 3-tól az MSZP választókerületi elnöke Pest megye 11. sz. választókerületében.
Szektorlabda sportágban évekig az MTK Budapest szakosztályának játékosa és szakosztályvezetője, 12 érintéses szakágban egyszeres országos bajnok a minősítés nélküli kategóriában, számos egyéni verseny nyertese és dobogósa. Jelenleg az Erzsébetvárosi SE szektorlabda-szakosztályának versenyzője.
Az MTK Budapest Sakk szakosztályának igazolt játékosa.