A Magyar Tojóhibrid-TenyésztÅ‘k és TojástermelÅ‘k Szövetsége arra hÃvta fel a hazai fogyasztók figyelmét, hogy vásárlásaik során részesÃtsék elÅ‘nyben a magyar tojást a külföldrÅ‘l behozottal szemben.
Ez a szemlélet – amely hűen illeszkedik a kormánynak az EU közös piacának elemi szabályait figyelmen kÃvül hagyó, protekcionista gazdaságpolitikájához – mind a fogyasztók, mind pedig a magyarországi tojástermelÅ‘k szempontjából kimondottan káros.
A történelem szemétdombjára került szocialista gazdasági rendszerrel szemben a liberális piacgazdaság körülményei között nem az államnak, kormányzati vagy szakmai szervezeteknek, hanem kizárólag a kereslet és a kÃnálat törvényeinek, a szabad piacnak a feladata az árak és ezzel együtt a fogyasztói magatartások kialakÃtása.
Magyarországnak, és Ãgy a hazai fogyasztóknak is elemi érdeke, hogy minél szabadabb verseny jöjjön létre az Európai Unió tagállamainak közös piacán, hiszen a piaci verseny minden termék vagy szolgáltatás, Ãgy például a tojás vagy más élelmiszererek esetében is a fogyasztói árak csökkenéséhez vezet.
Mivel a legtöbb magyarországi fogyasztó jövedelmi viszonyai okán kimondottan árérzékeny, nem várható el, hogy pusztán nemzeti büszkeségbÅ‘l két vagy több termék közül a drágábbat vásárolja meg amiatt, mert az itthon került előállÃtásra.
A magyar gazdák, Ãgy a hazai tojástermelÅ‘k számára is az egyetlen út termelési hatékonyságuk és ezzel együtt versenyképességük növelése, hogy meg tudják állni a helyüket az Európai Unió közös szabad piacán belüli árversenyben a külföldi gazdálkodókkal, termelÅ‘kkel szemben.
Az agrárgazdaság valamennyi szereplője részéről, legyen szó akár egy szakmai szervezetről, akár a kormányról, óriási hiba a piaci folyamatokba való beavatkozás, a gazdasági protekcionizmus, hiszen az csak tovább csökkenti a hazai gazdálkodók, termelők versenyképességét, egyúttal pedig végső soron a fogyasztói árak növekedéséhez vezet.
A Magyar Liberális Párt az agrárminisztérium élÅ‘ lelkiismereteként mindent el fog követni annak érdekében, hogy az agrártárca elegendÅ‘ hazai és EU-s forrást biztosÃtson a magyarországi gazdálkodók termelési hatékonyságának és versenyképességének biztosÃtása érdekében.
Chladek Tibor