• Tibor Chladek

El kell törölni az EU-ellenes magyar földtörvényt

Updated: Jun 27, 2019


Az Európai Bíróság május 21-i ítélete szerint a magyarországi földtörvény sérti a tőke szabad áramlásának elvét, illetve a tulajdonhoz való jogot, ezért a Liberálisok szerint a törvény azonnali hatályon kívül helyezésére, valamint egy pártok feletti szakmai konszenzussal létrehozott új földtörvény megalkotására van szükség.


Mint ismeretes, az Országgyűlés által 2013-ban elfogadott új földtörvény korlátozta a külföldi állampolgárok, valamint belföldi és külföldi jogi személyek földvásárlását, illetve megszüntette az EU-tagállamok polgárainak haszonélvezeti jogát.


Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján kijelenthető, hogy ezek a rendelkezések ellentétesek az EU alapelveivel, ráadásul a magyarországi mezőgazdaság érdekét sem szolgálják.


Mára egyértelművé vált, hogy a termőföld hazai tulajdonban tartásának hangzatos jelszava egy uniós tagállam esetében értelmetlen, tartalmatlan és az európai integrációs folyamatokra is káros célt takar, mindemellett pedig a magyarországi mezőgazdaság fejlődését, a vidék felemelésének ügyét sem szolgálja.


Jól látható, hogy az új földtörvény révén a kormány valójában annak a feltételeit teremtette meg, hogy a magyar termőföld kormánypárti politikusok és kormányközeli oligarchák meggazdagodásának szolgálatába álljon, és ezáltal az Orbán-kormány nagybirtokpárti földpolitikája révén újra feudális birtok- és társadalmi viszonyokat teremtsen Magyarországon.


Az Európai Bíróság ítéletének, valamint az új földtörvényben foglaltaknak a magyarországi birtokviszonyokra, és így a teljes agráriumra gyakorolt kedvezőtlen földpiaci és társadalmi hatásainak figyelembevételével az egyetlen ésszerű és elfogadható lépés a törvény azonnali hatályon kívül helyezése.


A jelenlegi földtörvény helyett olyan új, konszenzusos törvény megalkotása szükséges az ellenzéki pártok, szakmai és civil szervezetek, valamint a magyarországi agrárértelmiség bevonásával, amely nem megy szembe az EU alapelveivel és a kormányközeli üzleti körök helyett a teljes társadalom érdekét szolgálja.



Chladek Tibor, a Liberálisok Pest megyei elnöke, a párt agrárszakértője

0 views

Kapcsolat

Mobil: +3620 262 5832


E-mail: chladek.tibor@liberalisok.hu

© 2019 Chladek Tibor

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
  • Black Twitter Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now