• Tibor Chladek

Hernádon a Liberálisok adják az ellenzéki polgármester-jelöltet


Chladek Tibor, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnöke és hernádi csoportvezetője lesz az ellenzék közös polgármester-jelölte Hernádon.


Chladek mögött jelölőszervezetként saját pártja mellett a Magyar Szocialista Párt is felsorakozott. Hernádon ennek a két pártnak van alapszervezete, a polgármester-jelölt azonban a Mércének elmondta, hogy bár helyben „nincs olyan színes pártélet”, a térségben jelenlévő más pártokkal – például az LMP-vel is jó kapcsolatban van.


Chladek a Liberálisok első, és eddigi egyetlen polgármester-jelöltje, aki az ellenzéki együttműködés keretében indul az őszi önkormányzati választáson.


A települést 2010 óta Zsírosné Pallaga Mária független polgármester vezeti.

Tavaly, az országgyűlési választáson toronymagasan a Fidesz-KDNP, illetve Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerezte a legtöbb szavazatot, idén pedig, az EP-választáson a szavazásra jogosultak 50,79 százaléka adta voksát a Fidesz-KDNP-re.


Chladek Tibor 2004-ben még a Fidelitasban kezdte politikai karrierjét,  2010-ben fideszes önkormányzati képviselő-jelölt volt a Havannatelepen. A pártból 2014-ben, az országgyűlési választás után lépett ki, majd a Magyar Liberális Párthoz csatlakozott.


Hernád legutóbb akkor került be az országos hírekbe, amikor idén június végén – egyébként pont Chladek feljelentése nyomán – a NAV jelentős összegű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával nyomozásba kezdett, miután kiderült, hogy a Pest megyei települések egy építkezéssel korábban sohasem foglalkozó (fogtechnikai) cégre bízták a helyi sportpálya felújítását, a beruházásra szánt közel 15 milliónyi TAO-támogatást pedig – jogtalanul – előre átutalták vállalkozásnak.


A sportpálya kerítésének egy része végül a hernádi önkormányzat költségvetéséből valósult meg.

0 views

Kapcsolat

Mobil: +3620 262 5832


E-mail: chladek.tibor@liberalisok.hu

© 2019 Chladek Tibor

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
  • Black Twitter Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now