Tisztelt Ünneplő Tagok, Kedves Barátaim!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntelek Benneteket Pusztavacson, az ország közepén a Magyar Liberális Párt Pest megyei választmánya nevében.“Az ország közepén a szívünk együtt dobban” – a Dabas Rádiótól kölcsönöztem ezt a szlogent.
1956 október 23-án az egész országban együtt dobbant a szív, egy szívvel, egy lélekkel mondta ki a magyar nép: szabadság nélkül nem lehet és nem is érdemes élni.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznunk ‘56 központi üzenetét az a mondat talán leginkább a pesti házfalakra számos helyen felfestett mondat lehetne: “ruszkik haza!”.Igen, egy népnek, egy egész nemzetnek lett elege a szovjet-orosz befolyásból, az általunk reánk erőltetett gazdasági-politikai rendszerből, a Moszkvából irányított helytartókból és báb-politikusokból.
A “ruszkik haza” jelszava kötötte össze a forradalom és szabadságharc emblematikus alakjait, Nagy Imre koalíciós kormányának tagjait, a szociáldemokrata Kéthly Annát, a kisgazda Kovács Bélát, és a Petőfi Párt néven újjáalakult egykori Nemzeti Parasztpárti politikusokat, így Bibó Istvánt és Farkas Ferencet.
A mai megemlékezés kapcsán kérlek engedjétek meg, hogy legfőképpen Bibó Istvánra, a népi liberális politikusra hívjam fel az egybegyűltek figyelmét. Bibó Istvánról talán kevesen tudják, de politikai tevékenységét elsősorban a Nemzeti Parasztpártban, mások mellett például Illyés Gyula és Veres Péter párttársaként fejtette ki.
Hiszem és vallom, hogy nekünk, XXI. századi magyar liberálisoknak Bibó lába nyomában kell járnunk. Nekünk nem hangos jelszavak mögé bújó vezérekre, nem képzelt ellenségek ellen uszító néptribunosokra, hanem Bibó csendes bölcsességére, a jogállamiság, a demokrácia, az önkormányzatiság elvei melletti kiállásra van szükségünk, ha ‘56 eszméit szeretnénk hűen, liberálisként megőrizni.
Ne feledjük azt, hogy Bibó István, a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztereként egymagában várta az Országházban a forradalmat és szabadságharcot leverő szovjet erőket.
Ő számomra egy olyan példakép, aki a legnehezebb és legreménytelenebb helyzetben is kiállt elvei és meggyőződése mellett. Mindig a hajnal előtt a legnagyobb a sötétség – de a legmélyebb sötétségben is lehet hinni és remélni a hajnalt.
1956-ban város és vidék egymásra talált. Bár a forradalom és szabadságharc legfőbb eseményei Budapesten történtek, innen a Felső-homokhátsági tanyavilágból, egész Pest megyéből de más megyékből is számos teherautóval indultak meg a helybéli gazdák, hogy saját kertjükben termelt terményekkel, házi vágásból származó húsokkal, a tanyavilág eredeti ízeivel gondoskodjanak a nélkülöző fővárosiakról.
Szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a liberalizmus, a szabadság és a szolidaritás kettőségének eszméje kizárólag a belvárosi értelmiség sajátja lenne: ahogy 1956-ban együtt dobbant város és vidék szíve, most úgy dobban együtt a szívünk itt a Felső-homokhátságon, az ország közepén.Égbe kiáltó a nyomor, amit a hétköznapi emberek többsége nap mint nap megérez. 1956 hőseivel együtt mi is kimondjuk: nem akarunk többé Moszkvából irányított helytartókat szolgálni, szabad, független és demokratikus Magyar Köztársaságot szeretnénk – nem Magyar Népköztársaságot, de nem is a Magyarországnak csúfolt “Nemzeti
Együttműködés Rendszerét”, hiszen Bibó szemüvegén át nézve a kettő egy és ugyanaz. Mi nem a múlt csatáit akarjuk a jelenben megvívni, de a múlt példáiból tanulva dobbanjon együtt a szívünk és cselekedjünk példaképeink és elveink szerint országszerte, s legfőképpen itt: az ország közepén.
Chladek Tibor, a Liberálisok Pest megyei választmányának elnöke, hernádi csoportelnök